kicsit OFF de akkor is leírom (FB-ra nem akarom, de kikívánkozik belőlem)
régebben (vagyis inkább a közelmúlt néhány évében) amikor arra gondoltam, hogy milyen autót szeretnék, a BMW ugrott be folyamatosan.. dinamikus, sportos, elegáns, presztízs, olyan márkajellemzői vannak, olyan érzelmi asszociációk társulnak hozzá, ami a vágy tárgyává tette nálam.
pedig igazából saját élményem nem is volt sok, leszámítva hogy kb tizenx éve a bátyámnak volt nagyon menő vadiúj BMW-je ami azért nagyon ott volt a toppon, pedig akkor még nem is vezettem...
csak úgy el szoktam játszadozni a gondolattal, hogy mi lenne ha...
aztán tegnap véglegesen (vagy soha nem mondd, hogy soha?) letettem erről..
mivel én is elég dinamikusan, sportosan, mittomén hogy vezetek egyre inkább azt figyeltem meg, hogy ha van is bármilyen közlkekedési afférom, (pedig mindig figyelek a másik autókra, pont ezért is tudok hatékonyan (és szabályosan) szlalomozni) szóval ha mégis van vmilyen kakaskodásom az úton az szinte mindig BMW-sekkel van..
na és akkor itt jön be az, amit sokan, és tényleg jogosan kötnek a BMW tulajdonosokhoz: maffiózó, gengszter, agresszív bunkóbéemvés, stb. stb. és valljuk be: mi más oka lenne annak hogy ennyire tipizált egy márka vevőköre, mint hogy van alapja neki?
és akkor a tegnapi story: szépen haladtam n+1 sebességgel megfelelő sávváltásokkal a Deákon át az Astoria, Kálvin tér útvonalon, mikor a Deák után utolértem egy béemvést (valami régebbi modell volt, de ez irreleváns)
mivel mindig figyelek a körülöttem közlekedő autókra szinte automatikusan kiszűrtem az apró vezetési jelekből, hogy mintha reagált volna az érkezésemre, mikor mellette volt egy kis hely, és oda váltottam sávot, kicsit rányomult az előtte levőre, nehogymá´elé kerüljek.. de ez még nem is volt nekem annyira feltűnő, csak később, ahogy egyenletlenül sodródtunk előre tűnt fel, hogy a sávváltások, begyorsítások vmi miatt nem sikerülnek. és ennek az az oka, hogy egy másik autó mindig lezárja a tovább lépési lehetőséget. Direkt.
Aztán, mikor egyszer már majdnem sikerült elmenni mellette, megint elémhúzta magát, sőt, mikor megint mögötte voltam, direkt lassított, sőt még erősen rá is kellett fékeznem.. dudáltam rá egyet mert ha nem vagyok észnél, beleszállok... majd egy kanyarodó sávba fordulva elváltak útjaink..
de mikor elhaladt a lámpaváltással mellettem, a kereszteződésben még kiintegetett nekem kedélyesen az ablakon, mint aki jól végezte dolgát...
Könyörgöm: miért jó az egyes embereknek, hogy direkt másokat idegesítenek??? vajon mekkora kisebbrendűségi komplexusa lehet az ilyen alakoknak hogy ilyen tapló viselkedésből merítenek csak örömöt maguknak?
na ezért van az, hogy én nem akarok sem ilyen lenni, sem azt nem akarom hogy ilyen alaknak gondoljanak mások az autóm miatt..
ezért nem lesz nekem soha béemvém..
"A szerelem felnőtt korban már nem villámcsapás" /CS.Á.
..hanem tudatosan irányított folyamat.. Ez túlzás? talán, csak kicsit.
(felnőtt korként a már nem kamasz, meg tizenhuszonegy-két éves kort nevezzük itt, na jó, legyen akkor huszontúl) (a lényeg, hogy nem azok a korai, első-második stb. "Igazi Nagy Szerelmek" kora, hanem amikor az ember már bőven benne van a munka, egzisztencia, akár család, stb. mókuskerekében)
A kémia persze működik, van vonzás meg bevonzás, de a tudattal igenis lehet irányítani hogy a megismerés újabb és újabb fázisa előjöjjön-e, vagy sem...
szóval tudatosan bele tud az ember örvényleni a szerelembe
és tudatosan le is tud állni.
ha akar.
"Ez a ház csupa szeretet
A Mama és a gyerekek
De a Papa rég elköltözött
Mert úgy érezte, hogy élni akar
Elment ifjúkori álmaival
Mert úgy érezte, hogy élni akar
És ez mind-mind ugye mi vagyunk
Ugye mind-mind, ugye mi vagyunk
Ez a ház csupa szeretet
A Mama és a gyerekek
De a Papa rég elköltözött
Mert úgy érezte, hogy élni akar"
Modelleket, mármint elméleti modelleket gyártani jó dolog... mert ugye a világot egy saját keretrendszeren keresztül bemutatni egyfajta intellektuális mutatvány, trükk, kis csoda. Jól is hangzik, tetszetős, és az alkotás örömét is magában hordozza.
A kérdés csak az: a modell vajon tényleg eléggé egyben van-e? Teljeskörű, amihez sem elvenni sem hozzátenni nem lehet? A modell alkotás empirikus folyamat: ahogy látom a világot, leképezem, és abból gyártok egy világot mutató elméletet. Ha tehát kevés vagy torz a tapasztalat, akkor óhatatlanul gyenge lábakon fog állni az elmélet is.
Elkezdtem egy új modellt alkotni. Azt már tudom, hogy két elem van benne, a kérdés hogy van-e harmadik vagy akár még több?
Ha feltételezzük, hogy egy kapcsolatnak valóban három síkja van, úgyis mint: érzelmi, értelmi és szexuális, akkor nem nehéz ebből és a személyiségtípusok elméleteiből kiindulva odáig eljutni, hogy mindenkiben ez a 3 faktor van jelen, csak (legalább) az egyik domináns. Mivel én férfiként látom a világot, ezért nézzük mindezt a –tapasztalaim alapján - a Nők példáján keresztül
Az elméletem a következő: van az Anyuka, a Szerető és a Barát Nő típus.
Az Anyuka az, aki az érzelmi jegyekben domináns. Igazi főnyeremény, ha odaadó családanyát keresel.. gondoskodik, gyereket nevel, főz-süt-mosogat és egy valódi hátországot biztosít a Férfi mögé
A Szerető Nő az Anyuka Nők rémálma... hódító és kihívó. Akkor éli ki igazán magát ha a szexualitás markával fogja a férfit.. Megvadítja az Apuka típust ezzel kétségbe kergeti az Anyukát, de azért végső soron nincs veszélyben a pozíciója: a Szerető Nő nem az a tipikus házisasszony.. még ha gyereke is van, és még ha el is látja a családanyai szerepeket, sosem lesz az igazán, mert mindig beindítja vmi vagy vki.. és akkor érzi azt, hogy értelmet nyer az élete...
....és akkor lennie kellene az értelmi jegyekben erős Barát Nő típusnak is, nemde? De itt úgy érzem kicsit gyenge lábakon áll az elmélet még: a Barát Nő kivel konkurál? Mindkettővel vagy egyikkel sem? És ha a Barát Nő csak átmeneti állapot, mert férfi és nő közt sosincs igazi színtiszta Barátság?
" -A lélek szenved, de a test.. az kezd jajgatni...
-... igen, így van!
- Nem akar.. gyónni, Corleone Úr?
- Kegyelmes Uram, én... én már oly régóta nem..., nem is tudom, nem is.. hogy is kellene kezdeni? Harminc év bűneit kellene és... rengeteg idejét elrabolnám ha elmondanám
- Ha egy lelket kell megmenteni, mindig van időm!
- Nem hiszem, hogy az én lelkem megmenthető..
-Nananana... A papjaim gyónását is én hallgatom. Néha nagyon erős tud lenni a vágy, hogy megvalljuk a bűneinket, és ezt az alkalmat meg kell ragadni!
- Mi értelme van megvallani a bűneimet ha nem bánom meg őket?
- Úgy tudom Ön gyakorlatias ember.. mit veszíthet vele? Hm?
Kezdje!"
Az Erők metszetében vagyunk most. Valaminek vége van, egyben valaminek a kezdete is. az eddigi egyensúlyi pontok megváltoznak, az új pontok keresik a helyüket az egyensúlyi állapothoz.
most, ma, holnap, mostanában
így vagy úgy, de egy korszak lezárul, és egy új most kezdődik, pontosan.
You Can´t Always Get What You Want
Nem kaphatod meg mindig, amit akarsz,
Nem kaphatod meg mindig, amit akarsz,
Nem kaphatod meg mindig amit akarsz,
De ha próbálod, lehet, hogy néha megkapod, amire szükséged van
Nagyon szerettem kifújni a füstöt... miután szikrázott az öngyújtó, felparázslott a cigaretta vége, egy levegővétel, és áramlott ki a bensőmből.. az érzést, ahogy kijött belőlem a feszültség, egy-egy elvégzett feladat után, vagy csak szimplán végre szünetet tartva. Ja és persze elképzelhetelen lett volna a sörözés vagy buli cigi nélkül... ebben a társaságban? Viccelsz? És különben is.. ha NAGYON akarok, le tudok szokni, -mondtam magamban- ez nem szenvedély, nem betegség, csak MOST MÉG NEM teszem le a cigit,.... majd.. HA... Ezeket a mondatokat gyakran ismételgettem hol magam általátására, hol az egészségem iránti érdeklődésre válaszolva, vagy csak úgy, ha betettem a polcról egy újabb doboz cigit a kosárba...
Nem cigiztem már vagy 6 éve, egy slukkot sem. Mégsem azt szoktam mondani, hogy leszoktam, hanem azt hogy felfüggesztettem a dohányzást. Alapvetően „függő” és „nem függő”embertípus van, ami megnyilvánul sok kis apróságban, meg akár szélső értékben szenvedélybetegségben is, ezért jobban teszem, ha bevallom magamnak: igen, szerettem cigarettázni!
Az áporodott cigiszagot viszont mindig is utáltam... Azt, ahogy bűzlött a ruhám még másnap is ha olyan szórakozóhelyen voltam ahol lehetett dohányozni... Azokat a lakásokat, ahol a házigazda nem vette a fáradtságot hogy kisétáljon az ajtó elé, és minden bútor, függöny bűzlött.. Azokat a személyeket, akiknek a szájszaguk igazából a tüdejükből kiáramló dohos nikotin volt...
Azt, hogy ez mennyire veszélyes az egészségemre, szintén említeni sem kellett. Pontosan tudtam, hogy ezt nem szabadna tenni magammal, és azt is tudtam, hogy előbb-utóbb abba is fogom majd hagyni.
Tudtam, hogy HA akarom, le tudom tenni cigit. Kétszer is megcsináltam már. Elsőre egyik pillanatról a másikra, akkori barátnőmmel együtt határoztunk el magunkat. Az akkori állapotomat jellemzi az, hogy a beosztottaim megkértek, hogy „Inkább gyújtsál rá, de elviselhetetlen vagy!” Hosszú hetek voltak ezek, de nem kellett hozzá más, csak akaraterő. Másfél évig nem gyújtottam rá ezután.
De az igazat megvallva ez még „csak” azt bizonyította, hogy van akaraterőm, nem voltam teljesen felkészülve lelkileg. Barátnőmmel együtt tettük le a cigit, később szétmentünk, és én ismét kezembe vettem a cigit...
Aztán, mikor VALÓBAN úgy éreztem hogy „nagyon nem kéne már dohányozni”, mikor már nem csak a párom, hanem magam miatt is véget akartam vetni az egészségrombololásomnak, akkor ismét nekirugaszkodtam a leszokásnak. Segítségképpen egy biorezonanciás leszoktató terápiás kezelésre (?) is elmentem, ami ugyan egyáltalán nem győzött meg, de mégis hatott: másnap nem éreztem azt a kínzó nikotinhiányt, mint ami az első alkalommal, mikor pusztán akaraterőből abbahagytam, hetekig kísért. Hogy ez a biorezonanciás terápia vagy a sokkal mélyebb lelki ráhangolódás miatt volt, azt mindenki döntse el maga. Én nem tudom, azt tudom, hogy hatott. Azóta, 6 éve 52 napja és 17 órája (na jó, ezek csak fiktív számok, nem számolom :) de tény, nem gyújtottam rá. És sokkal jobb érzés.
A füstöt néha még mindig nézem, ha valaki fújja, emlékeket idéz, de ezek már semmit sem jelentenek.. Olyan, mint egy régi szerelem: szép volt, jó volt, emléknek megmarad, de már nem vágyom rá.
Köszönöm, én túlléptem rajta!
Jing és Jang. Fekete-fehér. Bal oldal - jobb oldal (nem politikai értelemben idézve!).. mindegy milyen aspektusból nézzük a szélsőségek, ellentétek és a közöttük történő ÁRAMLÁS áthat mindent.
Ha túl sok van az egyik irányból, a világegyetem, a sors, az Isten, vagy mindegy milyen erőhatás eredményeképpen de előbb-utóbb úgyis helyrebillen és a másik irány felé halad tovább.
Valaminek a hiánya szintén beindítja ezt az egyensúlyra törekvő áramlást pont azért, hogy a szélsőséges, "hiány" helyzetből visszabillenjen a "normál" állapot irányába.
Amit ma nem kapsz meg, holnap megkeresed - ennyire egyszerű.
Mert egyensúlyra törekszünk és az egyensúlyi állapotokban érezzük magunkat konfortosan. Ha egy erő kibillent az egyensúlyból, egy újabb egyensúlyi helyzetre törekszünk, ez ugye szimplán fizika.
Az útkeresésben az állomások ilyen nyugalmi helyzetek, amikor "itt és most" nyugalom, ezen a szinten értelmezett "normál" állapot van.. persze ez csak ideiglenes nyugvó helyzet, de ideiglenesen nyugvó helyzet.
Mitől nevezhetünk valakit "hiteles gyógyítónak?"
Mondjuk ha szakmaisága megkérdőjelezhetetlen, széleskörű tapasztalatokkal rendelkezik, és rutinja alapján még a ritka, különleges szituációkban is megoldást ad a problémára. * Ági miközben a betegség összefüggéseit, és a gyógymódot keresi, időközönként "ennek utánanézek egy kicsit" előkeres egy-egy szakkönyvet és annak segítségével igazolja a megállapításait
Mondjuk ha summa cum laude minősítéssel végzett az orvosi egyetemen és neve széles körben ismert az orvostársadalomban. * Ági végzettsége szerint közgazdász. Ebben a szakmában is helyezkedett el multinacionális vállalatnál. Természetgyógyászatot csak később kezdett el művelni, mikor korábbi karrierjét feladta hogy csak ezzel foglalkozzon.
Mondjuk ha a legújabb technikával felszerelt rendelőben fogadja a betegeit, láthatóan és érezhetően is haladva a korral. * Ágival eddig saját otthonában találkoztam, vagy házhoz jött hozzánk.
Ágit én azért hívom hiteles gyógyítónak, mert ellentétben az összes korábbi orvosi élményemmel mikor Ő vizsgál, -vagy nevezzük úgy hogy beszélgetünk miközben épp biorezonanciás állapotfelmérést csinál- végre azt érzem hogy valaki nem csak futószalagon (Kérem a következőt!) kezeli a munkadarabokat a megművelő szerszámokkal hanem rám koncentrál, nekem segít, az én egyedi, saját problémának próbál a végére járni. "Nyomoz", összefüggéseket keres -és ha nem biztos valamiben, akkor inkább checkolja valamelyik szakkönyvben, nem mutatja magát tévedhetetlen kinyilatkozónak. Valóban érdekli hogy mi miért hogyan működik bennem, nem átall akár az intuíciójára hagyatkozni, vagy olyan párhuzamokat, gyógymódokat behozni, (pld kinezológia, reflexológia, csakrák, stb.) amire a "normál" orvostudomány inkább csak felírna egy újabb tablettát. No hát ezért.
Mikor tegnap meséltem neki, hogy egy ideje elkezdtem ezzel az útkereséssel foglalkozni, és a vele való beszélgetést is úgy élem meg, mint egy nagyon fontos építőkövet ebben a folyamatban mosolyogni kezdett. Azt mondta, hogy ahhoz, hogy a jelenlegi állapotomhoz képest javuljak, egészségesebb legyek most pont befelé koncentrálásra van szükségem, és azon túl, hogy -utalva az út keresésre- mostmár "bennem is bennem van a bogár", ezek a gondolatok, dolgok amik most foglalkoztatnak pont ebben segítenek. Talán nem véletlenül.
Ha van irány, van út, akkor ugye szükségszerűen van tévút is, meg kanyar az úton. A Nagy Kérdés: ha úgy érzed, kicsit új irányba fordul az életed, akkor vajon épp letérni készülsz az Utadról, vagy épp hogy most fordulsz még inkább a saját irányodba?
"Kikötők, azok a rég volt szép idők.." Itt van például mindjárt az összes eddigi párkapcsolatod. Amikor az ember szerelmes és lila köd, meg ilyenek vannak és úgy érzi hogy most minden klappol, meg "megtaláltam az Igazit / a Nagy Őt / Gyermekeim anyját-apját stb." akkor például észre sem vesszük a mellékvágányt. Mert mi lehet ez, az összes korábbi (tartósan) párkapcsolatunk, mint a mostani állapothoz (jelenlegi irányhoz) képest mellékvágány, tévút? Hiszen végül nem jött be, váltottunk, új irány, új csaj, új pasi.. akkor ez egész korábbi "partner-előzmény" csak elvesztegett idő?
Szerintem nem. Minden kapcsolattal, minden újabb partner mély megismerésével több lesz az ember. Többet tanulok magamból, többet adtam és kaptam. Változtam / változok, és beépül nem csak mint emlék hanem mint mérföldkő ami mutatja ha visszanézek hogy tényleg úton vagyok, nem csak kóborlok valami betondzsungelben.
Van egy nagyon kedves csaj barátom :) (ezek a hülye megnevezések, mindig kivagyok tőle hogy pld "barátom / barátnőm de nem úgy", meg "üzleti partnerem - haverom - barátom" de ez utóbbira most komolyan mit lehetnek mondani: egy céges munkakapcsolat által megismert pasival magánügyekben is jól megértem magam, akkor már nem "csak" üzleti partner, de barátnak azért nem nevezném, ahhoz sokkal több év, tapasztalat stb. kell, a "haver" meg iszonyatosan felületes, meg derogáló, na mindegy :) Szóval: visszatérve erre a csajra, nevezzük R-nek, vele is kicsit nehezen megfogható mélységű meg tartalmú a kapcsolatom, de mivel Ő is hasonlóan definiálta ezért én is így mutatom be :)
R-nek például most épp ilyen kanyar-effektusa van.. Pár héttel ezelőtt még lila köd és föld felett lebegés, aztán meg kb egyik napról a másikra (jóó nyilván kicsit azért túlzok) olvasom, hogy lapát, vége, párkapcsolat-törlés. Ja, és közben meg vigyorog mint vadalma (kívülről ezt látni) pedig biztos nem akarta hogy ez a kapcsolata is "csak egy kitérő" legyen az életében..
R-nek jó ez vajon? (azon túl, hogy ezt nyilván neki kell tudnia, de attól még én is töprenghetek rajta) Ismerve Őt ez előszőr is nem lefutott lemez.. határozottan tud lépni és kilépni is, meg iszonyatosan önálló(an neveli kislányát is) de láttam már pár "visszakanyart" :) az életében. De ha mégis így marad, akkor elvesztegett vajon pár hónapot / évet az életéből? Nem hinném.. Több lett, más lett, lélekben megerősödött, és újabb irányba tudja majd fordítani a saját (és kislánya) vitorláját.. Mondjuk ehhez szükség van a belső motiváltságára és egy jó nagy adag levegőre..
Lehet hogy ettől is függ hogy tévút, elvesztegett idő lesz egy-egy kanyar, vagy egy nélkülözhetetlen elem a saját útunk megismerésében.. például: "na ezt / ilyet többet nem!" Persze csak akkor az ember úgy fogja fel. Ha tanulságul, okulásul teszi el mint emléket. Ha tisztában van vele, hogy kanyarok nélkül nem tudhatjuk, hogy mi az egyenes, azaz mi az igazi irány..
+1 gondolat, kicsit más oldalról. Azt szoktam mondani a nevelésemről (arról, amikor engem neveltek a szüleim) hogy -nagyon ügyesen- "terelgettek".. Ezt úgy tudnám a legjobban jellemezni hogy odaállsz egy iszonyatosan széles, végeláthatatlan terület (legyen ez egy róna) elé, kitárod a két kezed, ami egy jól behatárolt szögben meghatároz egy területet a rónaságon, és azt mondod: "-Na kérem, a jobb kezem és bal kezem kijelöli azokat az irányokat, amiket ne hágj át. Ez jelenti Neked a korlátot egyben a védelmet is az utadon. A kettő közötti terület viszont a Tiéd. Nézd meg, beláthatatlanul végtelen lehetőséged van. Menj, indulj előre és láss, érezz, tapasztalj. Ne törődj vele ha leragadsz egy-egy pontnál, vagy ha elindulsz valami felé, majd mégsem arra kanyarodsz tovább.. ezekkel a kanyarokkal jobban be fogod tudni lőni, mi is a Te Utad..."
Ajánló: "Élvezetes kézikönyv, akár jóskönyvként is alkalmazható. Praktikus és jól érthető számmisztika, amolyan "biblia", amit bármilyen döntéshelyzetben újra és újra elővehetünk."
Számmisztika.... Hm.. Matek specre jártam (tudom.. ne is mondd.. ;) de nem annyira gáz, legalábbis nekem nagyon hasznos volt.. de erről nem most, hanem legközelebb.) Most azért kötöm ide, mert nekem egy ilyen ajánló automatikus elutasítást okoz... Jóslás? Számmisztika? "Biblia" döntéshelyzetekhez??? Ha nem az egyik nagyon kedves ismerősöm ajánlotta volna figyelmembe, ennél a pontál tovább biztos nem jutok.. de mivel igen, így nyissuk ki, mi sül ki belőle :)
Előszó... ok.. átfutva. (inkább pásztázva :) Első rész. Idézet Senecától: "Ha nem tudjuk, milyen kikötő felé tartunk, nincs számunkra kedvező széljárás" Na ez mondjuk tetszik.. Lapozunk.
Hivatkozás Püthagoraszra. Erős kezdés, bár semmi extra, eddig is tudtuk hogy matematikus volt, meg hogy ebben az időszakban a matematika és a misztikum kéz a kézben járt. Ooops itt egy kicsit elakad a lelkesedésem a nyitottságra: "Nem állítom hogy az életfeladat-rendszer a hagyományos tudományon vagy akár a logikán alapulna; képtelen vagyok racionálisan megmagyarázni, hogy az ember látszólag véletlenszerű, a Gergely-naptár szerinti születési dátuma miként tárhat fel életfeladatára vonatkozó valós és megbízható információkat. Csak azt tudom, hogy a rendszer működik..." :(( De most komolyan? Ezek után minek higgyen az ember a következőknek ha már most előre tudjuk hogy a szerző sem tudja miért kellene hinni benne? Rossz ómen.. Na folytassuk
Születési szám meghatározása. Óóó egy kis mateklecke! :) Na nézzük: születési év-hónap-nap jegyeim összeadva: 1+9+7+5+4+6 = 32; 3+2 = 5. Ezek alapján a születési számom: 32 / 5. Kész is vagyunk.
Lapoz, lapoz.. belelapoz: ááá Denzel Washington is 32/5-ös.. ez jó nekem (vagy neki?) vagy nem? :)
Na nézzük: "Az életfeladat: az egyes számjegyek által képviselt energiák és feladatok... 5.: Szabadság és önfegyelem" Bingó! :) ez mondjuk pont passzol.. Szkeptikus énem: akkor nézzük a többit, mert ha azok is passzolnak, vagy több is passzolhat az régen rossz :).. 1.2.3...8..9 hááát akár 1-es is lehetnék: Kreativitás és önbizalom.. meg 3-as: Önkifejezés és érzékenység.. khmm..
Lapoz.. lapoz.. 32/5-ös leírása: ja hogy ez azt is jelenti, hogy nem csak az 5-ös hanem a 3-as és 2-es is "játszik"... majdnem pont ezeket választottam magamtól, a 2-es amúgy "Együttműködés és egyensúly".. végülis.. ez is igaz lehet.. na olvas tovább.
"Különösen a 32/5-ösökre jellemző az, hogy a két végén égetik a gyertyát" :D
Átlapoztam. Az elején amúgy ez van: "...azért születtek e világra, hogy a függetlenség, az érzelmi őszinteség és az együttműködés feladatkörein munkálkodva önfegyelmük és tapasztalásaik mélysége által végül megleljék a szabadságot"
Ezt a mondatot még emésztenem kell, az egészet meg kicsit jobban átolvasni. Talán ez is egy újabb cserép ahhoz, amit keresek.. avagy egy újabb lépés az Úton.. és ha már út, végül nézzük mit ír mint "Irányelvek és javaslatok"
* Több vagy az általad alakított szerepnél, tanuld meg értékelni lényed lényegét
* Ne feledd, a szabadsághoz vezető utat az önfegyelem és a tapasztalások mélysége nyitja meg
* Néha lassíts le, és szánj időd lazításra, így megőrizheted az egészséged
* Légy elég bátor ahhoz, hogy őszintén nyitottá és sebezhetővé válj!"
Ha már egyszer "Think Positive" akkor nekem ebben etalon Pintér Timi... és hasonlót éreztem, mikor elolvastam a Figyelőben a cikket Erőss Zsoltról:
" A szavakkal nehezen leírható élmény azonban olyan sokat tud adni, hogy vállalja érte azt a kockázatot, amit úgy érez, még kezelni tud. „Éppen az a lényeg, hogy az ember megtanulja kezelni a kockázatot.”"
Egy pillanatra felejtsük el hogy miről beszél Erőss Zsolt (a hegymászásról), azaz tekintsünk el a "szüzsétől" és koncentráljuk a fenti mondatokra.
Kockázat nélkül nincs siker. Ez OK, erről mindig a bukás jut az eszembe, mivel ezt általában az szokta mondani, aki épp nyalogatja a sebét. De ez a szöveg sokkal többről szól mint a kockázatról.. Arról szól, hogy ahhoz, hogy ÉLJÜNK, feszegetnünk kell a határainkat, különben csak a komfortzóna nagy büdös közepén sodródunk jobbra-balra. Amikor gyerekkorunkban járni tanultunk, vagy épp csak négykézláb tepertünk gyakran megesett hogy padlót fogtunk vagy valami tereptárgy került az utunkba. A gyerek abból tanul, hogy ütközik. Mindig addig megy el, ami még csak +1-el nagyobb lépés, amit meg KELL tenni, mert különben nincs fejlődés..
Felnőttkorunkban erről meg szoktunk feledkezni. Egyszerűbb a kéken villódzó TV-t bámulni nap mint nap, mint tenni valami újat, valami szokatlant.. Találkozni egy ismeretlennel, nem elmenni azon dolgok mellett amik mellett naponta elmegyünk, legyen ez a közértes néni, vagy egy régóta csálén felrakott polc, vagy egy-egy olyan telefonszám a mobilban, amit már évek óta nem hívtunk fel.
És ez csak az első lépés, a változtatás... Ezután jön a határok felé haladás, és a kockázat. Ugyanis az igazán nagy endorfin (öröm-hormon) felszabadító hatás akkor jön el, ha nemcsak kilépsz a napi rutinból (másik úton jössz haza a közértből), de látványosan ki is lépsz saját árnyékodból.
Ha más akarsz lenni, jobb akarsz lenni, több akarsz lenni, nincs mese, kockáztatni kell. Ja, bukhatsz is.. sokat is, keveset is, mindent is.. de Boldog is tudsz lenni, boldogabb, mint most, nap-mint-nap...
És ha ezt már így tudod, akkor tudod ennek a lényegét is: a kockázat vele született sajátossága ennek az útkeresésnek, hát fogadd el: a sikered azon múlik, hogy hogyan tudod KEZELNI a kockázatot.. ...mint mikor 19-re lapot húzol...
Igaza van Erőss Zsoltnak.
Ezen a rendezvény úgy hallottam nagyon érdemes volt résztvenni: Pozitív gondolkodók napja
Mi magyarok köztudottan pesszimista, búskomor egy népség vagyunk ("sírva vigad a magyar..") ha jön hozzánk egy külföldi, sosem érti hogy nálunk az a bizonyos pohár miért mindig félig üres a félig tele helyett??
Néha úgy érzem, szívem szerint átölelném a világot, és jól megszeretgetném benne azt, akinek szüksége van valamilyen pozitív érzésre, élményre.. Persze ilyenkor nem a "mindenkit" képzeli el az ember, hanem a neki fontos embereket, akiknek szeretne adni valamilyen plusszt.. lehet hogy ez csak egy mosoly vagy néhány dícsérő szó, abból is gyakran kevés akad...
Kb fél éve épp a Tescoban nagybevásároltam, és "jó" menedzserszokás szerint a fülemben a headsettel pakoltam a pénztárnál a szalagra a kosár tartalmát, miközben végig telefonáltam, egyik beosztottammal ((off: a "direct report"-om az jobban hangzik, csak az angol.. nem szeretem ezt a beosztott szót, tök alárendelő, én meg nem szeretek így gondolni azokra az emberekre, akikkel együtt dolgozom.. de milyen kifejezést lehetne erre még használni?)). A lényeg: egy normál beszélgetésem volt, kértem korábban hogy végezzen el egy feladatot, amit tök ügyesen megcsinált, elmondta hogy hogyan, megdícsértem a gyors munkájáért, és megbeszéltük hogy másnap mikor foglalkozunk megint az anyaggal. Már majdnem végeztem a kódleolvasott áruk visszapakolásával a kosárba, mikor letettem a telefont. A pénztáros, aki húzta át a cuccokat a szalagon, miközben hallotta miről beszéltünk, megszólalt: "-De jó lehet magánál dolgozni... én úgy örülnék, ha valaki így megdícsérné a munkámat..." Én döbbentem néztem, motyogtam valamit, hogy köszi, meg hogy ez semmiség, meg hát igen, kevés ma a jó szó, de igazából csak már mikor toltam el a kocsit az autóhoz akkor tudatosult bennem hogy a telefonban csak egy kis pozitív megerősítést adtam, egyáltalán nem ajnároztam, vagy dícsértem agyon.. ha a pénztáros nem mondja, nekem eszembe sem jut, hogy ezalatt a beszélgetés alatt volt ilyen jellegű visszajelzésem.. és neki még pár emberi, pozitív szó is ilyen hihetetlenül ritkán jut csak osztályrészül...
Társas lényként (Eric Berne, Emberi játszmák) ha a nyúltagyunkat nem simogatják a többiektől kapott pozitív gesztusok, szavak, akkor kiszikkad, elsorvadunk... Most őszintén, mi kellene ahhoz, hogy csak egy kicsit több, csak napi 1-2 mosoly, 3-4 pozitív szó hagyja el a szánkat?
Ugye "agyban dől el minden" ha nem teszünk tudatosan azért, hogy pozítvan viselkedjünk, akkor a környezetünk minket is lehúz az "átlagos, befordult, inkább ne szóljunk máshoz hátha akkor hozzánk sem szólnak, békénhagynak" hozzáállás szintjére.
Pedig például figyelem egy ideje, mennyit jelent, ha túllépünk önnön komfortzónánkon és egy kicsit többet próbálunk meg pozitívan, nyitottan gondolkodni és kommunikálni: amióta igyekszem erőt venni magamon, hogy érdeklődjek jobban mások dolgai iránt, és kérdezek, kérdezek, érdeklődök, azóta én is több információhoz jutok hozzá, így sikerült egy tök jó természetgyógyászhoz kerülnöm (róla később még írok), illetőleg így tudtam pld segíteni egy ismerősömnek munkát találni... de még sok ilyet írhatnék.
A pozitív gondolkodás hitet jelent a Jó-ban, a jóságban, az igaz ügy mellett.. ez lehet vallásos hit is, és akkor pld az Isten iránti elkötelezettség lehet alapja annak, hogy a negatív sorsfordulatokat is megpróbáljuk pozitívan megélni: ezzel van próbára téve a hitem, hogy képes vagyok-e megfelelni az elvárásoknak felém... de lehet nem vallásos hit is: az Örök Optimista akinek mondjuk belső tartása, ereje segíti át a nehézségeken, "eddig még sosem volt úgy hogy valahogy ne lett volna" vagy "a jó előbb-utóbb elnyeri méltó jutalmát" (a hazug embert meg a sánta kutya éri utol és jól fenékbeharapja :) hozzáállással hisz abban, hogy érdemes továbbra is pozitívan látni a világot.. mindegy mi az alapja, akkor is "Always Look On The Bright Side of Life...." ;)
az élet olyan, mintha egy patak lennél
a patak kezdetben mint egy kis ér, csörgedezik, ahogy elkezdődik a Nagy Utazás
aztán van, hogy lendületet kapsz, és a patak sebességre kapcsol, már határozottan folyik, sodor előre
és jönnek a kavicsok, amiket vagy elsodorsz vagy ki kell, hogy kerüld, mert még túl kicsi vagy hogy szemtől szembe szállj velük
és egyre nagyobb lendületbe kerülsz, már "többen vagy", nem csak egy kis patak, hanem már zúdulsz lefele a hegyoldalról, hajt előre a saját tömeged, együtt többet érsz el, a kisebb akadályokat leküzdöd, ha balról nem tudsz kerülni, majd jobbról fogod, és a medred is arra alakul át... kezd egy állandó, stabil mozgásod lenni
és akkor hirtelen felfogod végre, hogy nem csak egy vadul rohanó folyam vagy... Te egy sorsot, világot, természetet aktívan alakító, formáló, működtető ERŐ vagy...
de hova rohansz? miért hagyod ezt a nyomot magad után? mi célból lettél ilyen erős és lehengerlő? ... és egyáltalán: HOVÁ TARTASZ??
vár Rád egy kristálytiszta tó? a hullámzó tenger a végállomásod? vagy becsatlakozol egy másik folyamba, és onnantól csak együtt lesztek teljesek?
eddig csak csörgedeztél, zúgtál, tetted a dolgod, de most már kérdéseid vannak!
majd látsz egy akadályt, egy nagy Sziklát... (lehet hogy nem is volt ott? a Te képzeleted helyezte csak az utadba??)
és eldöntöd, hogy nem hagyod magad... most MÁST fogsz csinálni.. nem szimplán megkerülöd vagy oldalról szép fokozatosan mardosod, morzsolod... Te most a KÖZEPÉRE fogsz fúrni egy LYUKAT....!!!
...mert ezt úgy érzed, hogy valamiért... most ÍGY... KELL!
Az egyik munkatársam, vagy inkább mondhatom barátom/barátnőm mesélt egy nagy érdekes, furcsa, megdöbbentő storyt.. a lánya beteg volt, és az orvosok nem tudták megállapítani hogy miért
Elmentek egy ismerős ajánlására egy bioenergetikushoz. A hölgy egy szót sem kérdezett, csak megmondta mi volt az oka a lány betegségének. Mivel szerinte minden betegség oka 100%-ban lelki, itt is ezt nevezte meg.. és kiderült, hogy beletrafált.. a lány nem akart 6 osztályos gimnáziumba menni, mert végre egyszer jól érezte magát abban a közegben, ahol befogadták.. óvoda és iskola után előszőr. Valahogy fel akarta hívni az anyukája figyelmét, ezért -tudat alatt- a teste olyan tüneteket produkált, amit a (hagyományos) orvosok nem tudtak analizálni és meggyógyítani.
Ezt most hogyan? Kell hogy legyen erre magyarázat? Amit a tudat, vagy tudatalatti eldönt, az megvalósulhat?
azt hiszem, lesz még egy-két bejegyzés a témában :)
http://www.storyonline.hu/hirek/domjan_laszlo/21319/
kezdésenek egy cikk Domján Lászlóval.
Nálam az agykontroll kb fél éve kezdődött.. egyik üzleti partnerem / barátom mesélte, hogy Ő már 1 éve csinálja.. és akkor eszembejutott, hogy gyerekkoromban olvastam
és akkor úgy éreztem, hogy itt az idő megint elővenni
rákerestem, utánanéztem, volt egy munkahelyi előadás is.. akkor már döntöttem: megyek januárban
létezik bevonzás?? egyre jobban hiszek benne.. :)
Van rendeltetésünk vagy csak ide-oda sodor a szél?
Ha meghalok, nem szeretném azt érezni / tudni, hogy feleslegesen voltam az élők között.
Tudom, hiszem, hogy küldetésem van... Ó ez most nem fennkölt szólam. Az is küldetés, hogy felnevelj egy (két.. ) gyereket. vagy hogy megnyugtass, "visszahozz az életbe, valóságba" egy-egy megfáradt, megtévedt barátot.. vagy hogy példát mutass, mint vezető..
Élni viszont tudni kell... tudni kell élni a pillantnak, a mának..
Egyensúly a lényeg? A húzd meg - ereszd meg?
